Ahogy minden elkezdődött

Ahogy minden elkezdődött

Blog bejegyzés

Ahogy minden elkezdődött

 

 

 - Ma megkaptam a szorító ruhát. Hála Istennek, minden a legnagyobb rendben van és gyógyul. Nem is kívánhattam volna jobb gyógyulást, komolyan mondom. -

 

 

 

Mesélek egy kicsit magamról, csak hogy lásd, milyen szövevényes úton jutottam el mostanra oda, ahol vagyok.

 

Kiskoromban semmilyen fajta súly problémám nem volt, bármit, bármennyit és bármikor ehettem.

Aztán a sport (nem versenyszerű, csak iskola utáni hobbi szintű sport tevékenység) abbahagyása után lassacskán kezdtem kerekedni. 14 évesen 62 kg voltam. - nem voltam dagi, csak husis.

Elkaptam az akkori barátomtól egy betegséget, ami elég durván legyengítette a szervezetemet. 15 kg-ot fogytam 3 hét alatt. Mindent kihánytam, vizet, ételt, amit csak bevittem a szervezetembe. Látványom aggodalomra adott okot.

Az orvosi szakma legkisebb megbántása nélkül - nem tudta egy orvos sem, hogy mi lehet a bajom (nem egy, nem kettő orvosnál jártunk)

Aztán a középiskolás földrajz tanárnőm (drága tanárnő, ezúton is köszönjük!) adott egy tippet édesanyámnak, hogy hova menjünk el (Budapesten, egy természetgyógyászattal foglalkozó intézmény). Így is tettünk, és mindössze pár perc után egy ú.n. Irisz - vizsgálattal meg is mondta a hölgy, hogy milyen tünetek jelentkeztek stb. és hogy mi a bajom. (Ámultunk, mondanom sem kell)

Visszamentünk az egyik orvoshoz, aki egyetértett a “diagnózissal” és elkezdődhetett végre a kezelés.

Lényeg a lényeg, meggyógyultam.

Aztán amikor visszamentem a iskolába 48-50kg-os súllyal, egy fiú, aki nagyon sokáig tetszett nekem, azt mondta - mint sokkal később kiderült, viccből, de akkor már mindegy volt -, hogy jól nézek ki, de még egy picit fogyhatnék. (Milyen buták tudunk lenni, igaz? Pedig a srác tényleg csak viccnek szánta)

 

Na ez volt a fordulópont, a kattanás az agyamban, ami elindított egy folyamatot, ami nagyon hosszú ideig rányomta a bélyegét az egész életemre, meghatározta a mindennapjaimat.

Elkezdtem hánytatni magamat. Nem is volt megerőltető, se undorító, se hasonlók.

Egyszerűen, gond nélkül jött.

Amikor erről beszélgettem a húgommal, ő mindig undorodott már a hánytatás gondolatától is; sose tudta volna megtenni, azt mondta.

Idővel annyira “rákaptam” a dologra, hogy egyetlen egy étkezés se volt, amikor az étel megmaradt volna bennem. Mivel a családdal éltem még, nagyon nehéz volt megoldani, hogy ne hallják, mit csinálok a WC-ben. Aztán - nem meglepő módon - lebuktam és rájöttek. Szegények teljesen kétségbeestek, kiakadtak. Emlékszem, rengeteget harcoltak velem emiatt. Mindenki máshogy próbált közelíteni: anyukám próbált rájönni a miértjére, észérvekkel, beszélgetésekkel próbált hatni rám, amíg húgom inkább dühösen mutatta ki, hogy mennyire butának tart, hogy tudatosan tönkreteszem magam (bulimia miatti fogak elvesztése, sav marta nyelőcső problémák, stb). És igaza volt, és esküszöm, hogy tisztában voltam

a kockázatokkal, lehetséges következményekkel, de nem érdekeltek, csak a szép, vékony test járt a fejemben. És úgy gondoltam, hogy milyen jó, bármit ehetek, mégsem hízom.

Ez elkísért egészen 23-24 éves koromig - egy 3 éves megszakítással a főiskola alatt, amikor is szó szerint szétzabáltam magam a lelki problémák miatt. Főiskola előtt szakítottam az akkori párommal, aki nagyon csúnyán bánt velem (Destruktív kapcsolat volt minden szempontból...egyebek mellett támogatta a hánytatást, csakhogy mellette egy tiptop kinézetű lány legyen. Ez az ő kisebbségi komplexusából fakadt.)

Adipex...hasonló tabletták. Detox...

Szóval a főiskolát végig ettem és a súlyom 99 kg-ig gyarapodott.

 

Aztán a főiskola után elhatároztam, hogy ez nem megy így tovább, lefogyok, csak saját magamat teszem tönkre és saját magamtól veszem el a boldogságot minden egyes felszedett kilóval, zabálással, önsajnáltató, csodára való várakozással töltött nappal.

 

Így elkezdtem egy, most is nagyon népszerű életmód szerint élni. Csak olyan termékeket fogyasztottam, amiket egy adott bolthálózat üzleteiben lehetett kapni és a márka menüit is megrendeltem.

Segített is és mindössze 6 hónap leforgása alatt lefogytam 40kg-ot.

2012 január elseje új reményekkel indult számomra. Kiegyensúlyozott lélek, ami mellé olyan test társult, amit tudtam szeretni, szóval harmóniában voltam önmagammal.

A főiskolán volt egy srác, aki az első naptól kezdve tetszett, de különböző okok miatt (főleg ő nem akart) nem történt köztünk semmi komoly.

 

2012 januárjában ultimátumot adtam magunknak, vagy megpróbáljuk, vagy hagyjuk egymást örökre. A második variáció valósult meg.

Amikor teljesen elfogadtam a döntését, egyik napról a másikra úgy éreztem, túl vagyok ezen a bizonyos srácon lelkileg, tiszta szívvel és lappal készen állok egy új valakinek esélyt adni.

 

Sorsszerűnek éltem meg az egymásra találást a következő párommal 2-3 nappal azután, hogy elengedtem a lelkemben a fősulis “szerelmemet”. Azt hittem, megtaláltam azt az embert, akivel szerelemben, szeretetben, boldogságban, harmóniában, nyugalomban, békességben leélhetem az életemet. Most már tudom, hogy nem, és annyi de annyi figyelmeztető jel volt az elejétől kezdve, csak nem akartam odafigyelni rájuk, mert jobban akartam, hogy ő legyen Az, akivel leélem az életemet -kompromisszumok árán is- , minthogy erős legyek (bízva abban, hogy az Igazi valamikor tényleg el fog jönni ) és azt mondjam, ennél sokkal

Többet érdemlek és véget vessek a kapcsolatnak.

De nem voltam. És 6 évembe, plusz nem akarom leírni, mekkora pénzveszteségbe került ez a tapasztalat. (4 és fél évet voltunk együtt, de utána még másfél évig jogi dolgok miatt össze voltunk kötve)

 

2017 nyarára eljutottam a mélypontig, 122.8 kg voltam. Kiegyensúlyozatlan, boldogtalan, sötét és mély depressziós hónapok voltak mögöttem.

 

2017 tavaszától megpróbálkoztam ezer féle diétával. Eredmény: abszolút nulla. Nem akartam elhinni, hogy nem tudok semmit fogyni. Hozzá sem kell gondolom tennem, hogy a sikertelenség a fogyókúrában csak még jobban elkeserített és mélyebbre taszított lelkileg.

 

Aztán, a sors összehozott egy nagyon kedves emberrel 2017 nyár végén.

Ő volt az, aki a fény volt nekem egy hosszú és sötét út végén, mert egy utolsó utáni ötletként javasolt egy ételintolerancia tesztet, amiből ki is derült, hogy mennyi mindenre érzékeny vagyok, valamint, hogy cöliákiám van.

 

 

Szentül hiszem, hogy ez az életmód mindenkinek megoldást jelent, legyen az allergiás vagy intoleráns egy-egy összetevőre, vagy csak egészségesen akar táplálkozni, meghosszabbítva az életet és javítva annak minőségét anélkül, hogy le kellene mondani az ételek nyújtotta élvezetről.

Én mindig is az “én azért élek, hogy egyek, nem azért eszem, hogy éljek” kategóriába tartoztam, ezt a közeli ismerőseim mind megerősíthetik :-).

 

Ha magadra ismersz, van elszántságod, ami tényleg elengedhetetlen, akkor hidd el, meg fogjuk találni együtt a megoldást számodra is!

 

Bátran vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

A megosztást köszönettel vesszük!

Minden jog fenntartva 2019 - Humanna.eu


Minden jog fenntartva 2019 - 2020 - Humanna.eu